Vajúdás a barátságról


Mintha az éjszaka sötétje vajúdta volna ki,
Valamit mégiscsak kéne mondani…
Gyönge, üres frázisból vettél ihletet,
Bár a barátság egyébként szép lehet…
Magad így az őszinteségtől megóvtad,
Nem fogok már többet írni rólad,
Számodra már csak a szürke szín maradt
És igyekszel, újra körbejárd magad.
Eltűnsz, mint lábnyom az eső után,
Mely közönyös lenyomat volt csupán,
S bár nem hull csillag jelezve távozásomat,
De tartsd meg magadnak barátságodat!

Több is lehettél volna, mint a szív szilánkja,
De nem minden arany, ami fénylik;
-régi bölcsesség szúró igazsága-
És az igazi kincs a sárban elenyészik.

Tiszteletreméltó őszinteség
És még egy arcizom rándulás:
Mosolyomban nyugodt mélység a semmiség,
Félek megmérgez a kiábrándulás.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.