Próbálok bedokkolni

magamon tűnődve a minap belém mocorgott egy érzés arról
hogy mi volt miért, amikor még vakszerelmesen
önként hatoltam bele magunkat a jövőben ránk váró
gyönyörűnek tetsző bűzös rohanó világba
kergetve valaki más álmait, aki a DOBOZ-ból szórta rám
bő kézzel az elérendő álmokhoz szükséges vissza nem téríthető hiteljárókeretet
megbabonázva boldogságunkat hamis érték trendekkel
s rápattanva a globalizációs jet-sream- re
elhasítottam magunk mellett
mögénk hagyva igazi értékeinket
majd mikor kifacsarva kiköpött a tovább gyorsuló
sms felhőbe burkolózó csúcs manager áradat
és meg kellet lássam a hazugságspirálban felismerhetetlenné torzult önmagamat
meggyónva minden hazugságot és bűnt
próbálok bedokkolni újra az élet valódi kikötőjébe
felkészülve egy nem annyira magányos
és sokkal lassabb ringatózásra
szavakba morzsolva kétkapcsolatos életbölcsességeket
egymás ketrecét rángatva ott
ahol csak a nap szikkasztotta sivatag repedéseiben
rángatjuk a nedves délibábot
okosan adagolva a mérget egymásnak
hogy az enyhülést adó viharban egymás kezéből verve ki a poharat
megkapaszkodjunk az önmagunkban rejtőző másikban
és újra játsszuk a zöldellő tavaszt
vitorlázva a virágzó boldogság réteken
hajkurászva valami mást
mindenki megint valami mást
idővel újra összetörve és végleg felocsúdva
szedegetni megint csak egymás jól ismert darabjait
elfogadva az elfogadhatatlant
örökre egymásba görcsösülve
belül kicsit küzdve még minden apró érvgyűrűért
mi a fejbe elég vért lüktet
cserébe egy újabb orgazmusért
majd megnyugszunk végül
már teljesen összeforrva
elengedjük végre a talajt
és az égiek felé meredező gyökérzettel zuhanunk bele
a jól kiérdemelt közös gödörbe.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.