Boldog vers

Boldog vers

Mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek,
esőkben, sírásban kerestek,
s akik rám találtok,
lázamtól fertőzve égtek,-
mert a mostohák szeretetét éhezem,
a kínzottak szerelmének
felégetett szalma ágyán fekszem,
ha elporladok e perzselésben,
lámpafények és talpak súlyától
fényesre csiszolódott
utcák macskakövével temetkezem,
hol bőrömig vezető, vetkező titkaim
súgnak össze értem felettem,
mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek,
esőkben, sírásban kerestek,
akik rám találtok,
lázamtól fertőzve égtek,
meredt karokkal támaszaivá lenni
omló tűzfalaknak, egeknek,
s az utcák porából sminkelt arcomra
nem ismer senki,
nevemet nem tudja semmi,
mikor omló tégla, várfal, zúzalék lehettem,
ruhátlan, romtalan, ház,
és mint a kivágott fa is,
fának maradhat darabjaiban,-
házhelyemet is házként nevezem meg,
így vagyok boldog,
száradva, törődötten,
hol mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek.
esőkben, sírásban kerestek,
s akik rám találtok,
lázamtól fertőzve égtek,
boldogság ellen nem kell oltás, ellenoltás,
vakcinába sűrített vésszel,
mosollyal, öleléssel, szeretetettel,
ellenem oltom magamat,
magam szakítom testem bőrét,
rád öltöm ne fázz!
Lenyúzom magamról születésem ruháját,
neked adom ne légy csupasz!
Joggal ítélem börtönre cellám őrét,
lehess szabad!
Magamért mondok egymagam misét,
eljövök hozzád, s magammal hozom
a magam szabadságvesztésre ítélt Istenét,
celebrálok rád kegyes, üdvös átkokat,  
megvetett mennyországunk kulcsait,
elvetem magamtól,
ha kéred, neked adom boldogan,
így száradtan, törődve,
ruhátlanul, hang nélkül könyörögve,
míg soraimban fosztasz meg,
érted és veled adom mindenem,-
mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek.
esőkben, sírásban kerestek,
s akik rám találtatok,
lázamtól fertőzve égtek,
mert a mostohák szeretetét éhezem,
a kínzottak szerelmének
felégetett szalma ágyán fekszem,
elporladok e perzselésben,
lámpafények és talpak súlyától
fényesre csiszolódott
utcák macskakövével temetkezem,
bőrömig vezető, vetkező titkaim
súgnak össze értem,-
hol ne vegyétek el számtól a szót,
hagyjatok annyi jót,
betűkkel teliköpködött levesembe,
annyi sót,-
lapnyi mélységben legyek boldog vers.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.