Végleg

Redőnyt ráz a szél, így elpártol
az ágyamtól hirtelen az álom.
Vastagodik a víz –és a villanyszámla,
fejlődik a gyomorfekély.
Nyugtatóul képzeletem
egy kora nyárdélután
melengető padján üldögél. Szavak
tolakszanak bennem:
nyár-délután-szellő-béke-társ-derű.
Serceg a pulóverem: apró villámok
hoznák közelebb a hajnalnyárt.
Már álmomban elillant a
tavaszi szellők
tea –és vajillata, helyettük
hűs, hófödte széllel szaladok.
Jeges járdán cipő csúszik.
Miként zaklatott széltől hull
újítandó házak vakolata, a járdára om-
lok. Így a való utolér,
mint rég nem látott ismerős.
A csönd már rég össze-
tört, (ahogy a sarkon a betonfának üt-
között autó) bár
a buszmegállóban még
némán fáznak az ébredő lelkek.
Sűrűsödik a forgalom,
mint a buszban az emberek.
Köztük ma megint hasztalan
kereslek. Mint két morcos utas,
helyet cserél az álom az ébrenléttel.
Végleg.

2005






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.