valahol kell,




lennie kell valaminek, ami ha nincs, az olyan
mintha én sem lennék, ami annyira lenne csak igaz,
mint az a valami, aminek lennie kell. mert mi más
igazolhatná azt, ami körülöttem, és azt is, ami
nem körülöttem, ha ez a valami sehol, de sehol
nem létezne, ha ezt a valamit csak én találnám ki, hogy
kitalálásával igazoljam azt, ami máris nincs, és nem is
volt soha.

kell. lehet beszélni sok mindenről, elsősorban magamról,
de másról is. tulajdonképpen akármiről. az időjárás zavarairól
például, az egyre gazosabb kertről, a virágok még létező
illatáról, a mérgezett méhekről, hogy az emberi hülyeség
korlátlansága is téma legyen, bár az igazság az, hogy
lehetetlen olyan témát találni, amiben ne kanyarodnánk
vissza erre az igazságra, pedig le kellene szakadni róla.
de mikor.

valahol kell. már nem tudom, hogy mi. az előbb még mintha,
de mostanra kiszakadtak a folyók, a medreikbe zuhanó hegyek
robaját elnyomja a megbékélés. borotvaéles hasíték lett a szem
mögötti villanásban a keletkezés és az elmúlás. halomba
hányt gönceim halomba hányt göncök maradnak, kiolvad
tévémben a biztosíték, és ha még emlékeznél rám, se tudnád,
hogy hol. elfelejtett utak kőkeresztjét jelölő utak közt keresnél.
mint mindig.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.