Amikor jöttél

Amikor jöttél,
fénnyel fogadtak
és sírást vártak tőled,
te sem gondoltál
a fulladás hátulütőire,
üvöltöttél.
Jó ez így,
így szokás,
amióta ez a köldökös
zsinórzat köti
az emberiséget,
nehogy ellibegjen
a magzatvíz után.
Örvendtek neked,
és elvárták,
te is örvendj,
ha már itt vagy,
kifogtak a szeretet hálójával,
négylábú szopóhal,
mutogatnak,
kire kell hasonlítsál,
meg akár a kismajom,
olyan is vagy.
Amikor mindenki alszik
- vagy ébren,
s amikor ébren vannak,
húnysz ki a világból.
Apró utazó,
igazi sámán
csak te vagy,
ki beutazod
volt-való
és levő világok útjait,
kiválasztod
egyetlen szereped,
és felmutatod
naponta változást vélő
szeretteidnek:
- nektek, ez vagyok én.
S mondd, apró kezedbe
hogy fér bele sorsuk,
sodrod előre
leendő életüket,
mi miattad nem véges.
És keresed az értelmét
fénynek és sírásnak akkor,
amikor már a sötétről
és nevetésről is
lesz képzeted.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.