párizs


mádmázelnek szólított a rodin-szobornál
kőből vájt női mellek és fejetlen férfitestek
csupaszon hevertek a musee d´orsay padlóján
tükörben mozgok én
de hisz nem is ismerem ezt a nőt
pedig már köszönnék neki
még kalapot is veszek, hogy leemelhessem
ha szembejön velem
a macskaköves utcák nem kőből vájt macskákból állnak
de szépek így lesz hazugság a szépség
és nincsenek igaz mosolyok kérdezd csak mona lisát. elsuhan mellettem Párizs
míg cipőtpucolok egy negyedik emeleti hotelszobában nincs fűtés és forró víz se
langyos porkávét iszok reggelente
és csattogva rohanok a csigalépcsőn
mikor sóhajtok egyet a diadalív tetején
szeretlek  Párizs
szeretlek  ismeretlen möszjő
szeretlek mádám.
téged is mádmázell.
a kirakatokban nézem magam
mert a tapintható valóság sem elég
hogy elhitesse velem tényleg a louvre előtt állok
a Gare de L´Esten Adyra gondolok
a Rue Cujas sarkán Radnóti visszhangzik
Uzsonnázni a luxemburg-kertben
míg a napfény cirógat
álmok teljesülnek az eiffel-torony tetején
nem érsz utol csak ha a Pigallon söpör végig a szél
egy versailles-i kocsmában
dözeszpresszózszilvuple
és kavargatom míg odakint a tavasz szíven döfi a telet
bennem tombol az élet
ereimben pezseg a vér,
mégis a kálvin tér alatt jövök rá, hogy élek
forróságot érzek a mozgólépcsón
a világ forr, az élet forr, én forrok,
semmi se törli ki belőlem Ile de France emlékét
Abelard és Heloise házát
semmi sem a tangóharmonikát
semmi sem Párizst.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.