jelenet egy fürdõszobában

szívünkre szálltak a szerelmes szavak

összeölelkeztünk egy szomjas leheletben
szánkra szikkad a szerelem
csókold le rólam a magányt

ne csak nyakamra leheld a pillanatot
s míg újra számhoz érsz
tárd szét karjaidat
hogy a pillanatnyi örökkévalóságot
befogadhassam

löknek egymás felé a szívverések
ereinkben duzzad a vér
lüktető imádat
dagasztja testünket
nyelved hegye nyelvemhez ér

ruhánkat kibontva fekszünk
szerelemillatú
összegyűrt lepedőn
takarónkból árad a napfény
a fűtött élvezet
csorog ki belőlünk

hagyd hát a redőnyt

hagyd hátra a város hajnali zsivaját

a zuhanyrózsa harmata
mossa le testedről
testem illatát

én csak gyönyörködöm benned
a párás tükörben homályosan látom
amint takarni próbálod tested
emberi vonásait

de szép vagy

mert ember vagy, ezért vagy a legszebb
combodról kis kanálisokban
folyik le a habos víz
örvénylik a lefolyó körül

megmosod arcodat, hasadat is
félszegen nyúlsz
lábaid közé

én nem vízzel:
veled mosakszom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.