a galambokról
lustaszürke galambok ültek ki arcom párkányára
gyűlölöm őket amiért bárhogyanis de jó nekik
én félek hogy sírni látnak és hogy a könnyeim elűzik
ezeket a ronda semmiresemvaló hétköznapi bestiákat
hogy végül kifejezéseimben már semmi sem fog gubbasztani
csak az erőltetett modorosság és a konzervált közöny
mert bármilyen csúnyának és ridegnek is tartom a statisztikákat
mégis mérvadó mértékként vacog minden tettem fölött a közép
belém már sosem fészkel az a finom gyümölcsillatú életöröm
s ezek a galambok is csak utánzatok egy egyre torzuló világ köntösén
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
