Csunderlik Péter : Pézsma Vénusz - verses mese



 
2858 szerző 40132 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Demény Péter
  Egy fehér papírlap
Új maradandokkok

Szakállas Zsolt: a baj.
Bátai Tibor: Közmagyar [hommáge à Cseh Tamás] 2.0
Tímea Lantos: Szélesvásznú
Bátai Tibor: Áthallás [2.0]
Ötvös Németh Edit: puncsfagyi jav.
Tikkel Lajos: A romkocsmában merengőhöz
Mórotz Krisztina: Átbillenés
Bátai Tibor: Triád (2.0)
Zima István: Az igazi győztes
Valyon László: Törpék
FRISS FÓRUMOK

Tamási József 10 napja
Tímea Lantos 10 napja
Ötvös Németh Edit 10 napja
Ur Attila 10 napja
Péter Béla 10 napja
Szakállas Zsolt 10 napja
Zima István 10 napja
Bátai Tibor 11 napja
Pálóczi Antal 11 napja
Tikkel Lajos 11 napja
Paál Marcell 12 napja
Tóth Gabriella 13 napja
Mórotz Krisztina 13 napja
DOKK_FAQ 15 napja
Szilasi Katalin 15 napja
Katalin Szilasi 15 napja
Kiss-Teleki Rita 16 napja
Béla Péter 17 napja
Gyors & Gyilkos 18 napja
Nemes Máté 19 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 10 napja
az univerzum szélén 11 napja
Hetedíziglen 12 napja
Holle anyó :-) 13 napja
Baltazar 13 napja
ELKÉPZELHETŐ 13 napja
Janus naplója 17 napja
Játék backstage 17 napja
négysorosok 21 napja
szilvakék 23 napja
útinapló 25 napja
Nyakas 25 napja
nélküled 28 napja
Szuszogó szavak 42 napja
Paricska. Életmű 51 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Csunderlik Péter
Pézsma Vénusz - verses mese

Kirabolták már Jeruzsálemet, leomlottak Bizánc falai,

Vandálok dúlták fel Rómát, s elbukott a cefre Nyugat,

Édentől keletre a vérbaj már mindent felzabált,

S a múzsák szégyenükben letépték arcukat.

Alizarin, cinóber és karmazsin volt a sebes ég,

Egy gőgős herpesz pöffeszkedett a világ végén,

Jóllakott már minden agytumor, mikor én

Megkísértett Krisztusként álltam a szakadék szélén.

Mene, mene, tekel, ufarszin, zakatolt az agyam,

Kalapáccsal verte halántékom egy kányafekete bíró,

És nem volt erőm se az ugráshoz, se a megváltáshoz,

Mikor a porból bokán csókolt egy csodaszép Kígyó.

Sóbálványként néztem, ahogy végigkúszik rajtam,

Majd fülembe sziszegte, hogy csak engem szeret,

És miután fájón-kéjesen nyakamba harapott,

Villás nyelvével végignyalta izzadt testemet.

A hatalmas világ minden királyságát ígérte nekem,

Meg ezernyi japán gyönyört, nikotint és rumot,

Mert ha követem, kereszthalál nélkül leszek isten,

Csak köpjek le minden szentet és evangéliumot.

Elcsábultam, és mikor aláírtam a véres pergament,

A világ elsötétült, de kigyúltak új, titokzatos fények,

A földből gnómok jöttek, kik szeráfként énekeltek,

És semmiből lejtettek táncot hímnős meseszerű lények.

Bősz fekete uszkárok szűkölő szukákat hágtak,

Midőn a Kígyó egy izzó Vörös Sárkánnyá változott,

S miután felfalt egy Betlehemből rabolt szűzlányt,

Míg én kacagtam, minden magzatot megátkozott.

Aztán fölültem eres hátára és az egekbe repültünk,

Megfejeltem a Szaturnuszt, majd arcon köptem a Napot,

Felszívtam a csillagport, s mikor a Golgotán leszálltunk,

Megfojtottam egy macskát és májba szúrtam egy papot.

Az esti alkonyban már ott volt a Zöld Tündér megkötözve,

És ekkor a Sárkány megkért, hogy csukjam be a szemem,

S mikor kinyitottam, helyette egy oly szép angyalarcú

Fiú állt ott, hogy a gyönyörbe belereszketett mindenem.

Ő volt a fényhozó Lucifer: arcát fehér rizspor borította,

Félrefésült bézs haját hátul copfba fogta egy piros csattal,

Szemei achátra, ajkai és körmei ébenre voltak festve,

És én menten leborultam elé a legmélyebb hódolattal.

De ő felemelt, megsimogatott és homlokon csókolt,

Odakísért a csupaszon bilincsre vert síró Tündérhez,

Előbb véresre korbácsoltuk, majd keresztre feszítettük,

És csak lihegtem, lihegtem e szadista gyönyörűséghez.

Míg a szenvedéstől vérrózsákat nyögött a kereszten,

Luciferrel sebesre nyaltuk a Zöld Tündér mellét,

Kinek méhében már fehér férgek szeretkeztek,

S gyáva kese manók marcangolták türkiz testét.

Végül elvágtuk a Tündér nyakát egy obszidián késsel,

És mikor meghalt, mosolyogva csókolt meg a Sátán,

Menten rámásztam, leszedtem fekete köntösét,

S finom ujjaimmal végigsimítottam baba-hátán.

De hirtelen ellökött, kibontotta haját, sminkjét letörölte,

És csak akkor láttam: én vigyorgok magammal szemben,

Mert a gonosz Lucifer én voltam, a vigyorgó torztükör,

És ennyire sose rémültem meg oltott életemben.

Sátán-énem minden cinkos kacsintása belemart húsomba,

Míg szolgái a tündérhullánál kacagtak, én úgy megijedtem,

Mert annyira erős, hatalmas, szép és gonosz voltam,

Hogy Ördög-magam elől azonnal futni kezdtem.

Riadt összehányt Jónásként szaladtam végig a világon,

Megjártam ezer várost, hol dísznácik égettek millió könyvet,

Lábam görcsbe rándult, kiszáradtam, de nem tudtam inni,

Mert az érzelmi vámpírok megittak már minden könnyet.

Magamtól menekülve végül egy kihalt tengerpartra értem,

S míg sírtam, egy Kölyöktigris jött, ki megfogta a kezem,

Tisztára nyalta az arcom, s ahogy összebújtunk, elfeledtem,

Hogy egyetlen nap megtaláltam s elvesztettem mindenem.

Beletúrtam a kasmírba, lerészegedtünk, útra keltünk az éjbe,

Hajnalra lekopott szantál szandálom és a legutolsó hám-pata,

Ittunk, zsolozsmáztunk, és én az ezüst Holddal feleseltem,

Vagy csak képzeltem, akár egy csöndes zug-pszichopata.

Miután kiszívta a gennyet a gyulladt szőrtüszőmből,

A Tigris karon ragadott és egy sötét erdőbe vezetett,

Míg ölelkezve mentünk, azt suttogta, most megmutatja

A hamis bálványok helyett a legigazibb isteneket.

Csak mentünk a fák közt, láttam egy döglött pelikánt,

Pondrók zabálták, és percenként megtámadt millió moly,

Hessegettem, hessegettem, míg valahol farkas vonyított,

És csak konokul huhogott egy meghibbant bagoly.

Három nap és éjjel után egy elvarázsolt helyre jutottunk,

Táncoló szikomorfák közt alkáli lovag sírt egy kalodában,

Akkor jöttem rá, a Tigris a legendás Pézsma Vénuszhoz

Vezetett, ki ott trónolt egy szikrázó kristálypalotában.

Akiről annyit hallottam: annyira szép, hogy megvet

Minden igazmondó tükröt és olimposzi aranyalmát,

Heléna miatta lett anorexiás és a nagy Kubla Kán

Egyetlen pusziért odaadta minden birodalmát.                        

Egy alabástromfehér teremben láttam meg először őt,

Hol bíborosok szedtek a földről forró gesztenyét,

S míg lótuszevők legyezték, korbáccsal verte népét,

És néhány néger épp elégette neki faragott istenét.

Mert aki egyszer is behódolt, mindig reménykedett,

A sok fájdalomért tán neki is jut majd egy falatnyi dézsma,

Felemésztő kemoterápia, de nem lehetett szabadulni,

Mert egyre csak csepegett belőle a rabul ejtő pézsma.

Végig a combján, vádliján az átázott szaténkötésig,

Mert egyszer bokán marta egy megalázott skorpió,

És mikor Hamlet udvarolt neki, késsel támadt rá

A féltékeny, beborozott homoszexuális Horatio.

Sebeit nyalogatták, simogatták delejezett rabszolgái,,

Kik őt kürtőskaláccsal etették, s vigyázták az álmát,

És azóta nem lázadoztak, mióta egy elégedetlenkedő

Kölyök-titánnak a Pézsma Vénusz kitépte a máját.

A Kölyöktigris bíborszőnyegen vitt a Vénusz elé,

S míg a termet pézsma, ópium és tömjénfüst hatotta át,

Ő átölelt, lenyalta nyelvemről a három napos bagót,

És menten recitáltam neki egy szimbolista litániát.

Akvamarinkék, brillantin, ciklámen és gyolcsfehér,

Szitáron pengettek és Yehudi Menuhin hegedült,

Mint egy kiéhezett vad a Vénuszra vetettem magam,

És nikotinsárga kezem valami nagyon puhába merült.

De hirtelen felkacagott, s erre lefogott két szőrös óriás,

A Pézsma Vénusz meg elővett egy altatóval teli fiolát,

Erőszakkal megitatták velem, elájultam, így foglyul

Ejtett, akár múltkor a Didergő Király legkisebb fiát.

Mikor felébredtem, már cölöpökhöz voltam kötözve,

Mellkasomon egy büdös szájú vénasszony rinyált,

A Pézsma Vénusz törpéi csirkecombbal dobáltak,

És a hazug Kölyöktigris épp az arcomba onanizált.

Egzotikus bogárként petézett belém a kilátástalanság,

Arctalan gyerekek szaloncukrokat akasztgattak rám,

A zsíros Nero lantot ragadott s meggyújtotta a hajam,

Míg orromba harapott Ben Hur lánya, a leprás Miriám.

Nem bírtam, meg akartam halni: inkább kitéptem

Volna szívemet, hogy megetessek vele egy kutyát,

Vagy megidéztem volna egy óegyiptomi szellemet,

Hogy kaparja ki szivacsos agyam az orromon át.

Fejem fölött inga lengett és keselyűk keringtek,

Mikor a Pézsma Vénusz bevonult a korall terembe,

Megsimogatott, majd levágta hosszú hajam

És rozsdás szöget vert mindkét tenyerembe.

Úgy felüvöltöttem, hogy elvetélt az összes termesz,

A fehérből néger lett, a zsidóból pedigrés árja,

A pápa ijedtében megszülte Bálám szamarát,

És szakított a világ legszebb szerelmes párja.

De a nevető Pézsma Vénusz csak kínzott tovább,

Zsilettpengével vagdosta pelyhedző mellkasom,

S a szörnyű fájdalomtól észre se vettem, hogy közben

Felemelkedett és elbukott a Harmadik Birodalom.

Belevéste homlokomba a huszonharmadik zsoltárt,

És én a sötétségben már nem láttam a színeket,

Fáradt voltam, és már úgy kívántam a halált,

Mint József Attila a szárszói síneket.

Tízezer évig kínzott, aztán egy toronyba zárt,

Hogy naponta írjak a dicsőségére egy verset,

Testőrei kíséretében minden nap meglátogatott,

És miután öt órát korbácsolt, simogatott egy percet.

De ha közben nem pengettem szépen a dulcimert,

Már megint arcomba taposott a fényes bőrcsizma,

Tombolni kezdett, üvöltött, ócsárolt, felpofozott,

És mérgében szaggatott, mint egy zsetfekete skizma.

De a Pézsma Vénusz egyszer váratlanul egyedül jött,

Levette láncaim, és részegen szerelmet vallott nekem,

Kármint zokogott, és én átöleltem, pedig már tudtam,

Most megölöm, amiért tönkrezúzta felkent-életem.

Arra kért, hagyjunk itt mindent és utazzunk a galaxisba,

De én utoljára megcsókoltam, aztán torkon ragadtam,

A kegyetlen úrnő meg nem sikoltott, csak lesütötte szemét,

S míg el nem törtem kecses nyakát, addig fojtogattam.  

És mikor kezeim közt meghalt, istennek éreztem magam,

Bevégeztetett: a Nap kihűlt, a Földre leszállt az örök éj,

De a tükör előtt hirtelen én is holtan rogytam össze,

Mert így végzi minden önmagát megölő Dorian Gray.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.



Kedvenc versek

1 Tamási József: pánikszoba
2 Koós Attila: Találkozásom egy székellyel
Mások kedvenc versei

2026-03-30 15:49 ŐK
2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2026-09-01 18:47   új fórumbejegyzés: Tamási József
2026-09-01 18:11   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2026-09-01 17:44   Napló: Minimal Planet
2026-09-01 17:30   Napló: Minimal Planet
2026-09-01 16:21   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2026-09-01 16:21   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2026-09-01 16:21   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2026-09-01 16:13       ÚJ bírálandokk-VERS: Vaskó Ági Pengető közmondás /okban /
2026-09-01 15:27       ÚJ bírálandokk-VERS: Kiss-Teleki Rita újrakezdve
2026-09-01 14:19       ÚJ bírálandokk-VERS: Ur Attila Kálvária