Elõszó

Egy éven át a vágyak jelentették a társat.
Bezárkózott agyam úgy örült, hogy még a bánat
Is elsimulva nyalta barázdáit simára;
Egy eltünő, keresve talált belső világba.

Besüppedő, időtlen, beszűkült tett tudásom,
Kitágította vágyam az alkotásra, mely fenn
maradhat én utánam és nem vesszőfutáson
vesz részt, ki nekiülve, elolvassa a versem.

Megijedtem ma reggel. Eső zajára keltem.
Bezárkozott testemből a lelkem hagytam ázni.
Egész éjszaka nézték, miként tanul pecázni
a hold a fellegekben. - Azok az árva könyvek;
semmit és semmiről sem tehettek, csak hevertek
magukban összezárva, s nem bírtak kiabálni,
s felállva odamenni a polchoz, és felmászni
szokott helyükre csendben: Helyette csak lebegtek
szerényen az esőben, tudást véstek a kőbe.
-Először fel se fofogtam, hogy amit ma látni
véltem, az fent az égben hétköznapi, banális.
- Ijedten felemeltem a kútkáváról őket,
s szaladtam be a házba; megmenteni a lelkem
egy újabb nagy csapástól- hogy hagytam odaveszni,
mit eddig írni bírtam.-Ez nem más mint fatális,
hibás értelmezése az én képességeimnek-
az égi szem részéről, ki úgy hiszi hibázni
nincs másnak joga, mert ő önnön magát bírálni
nem tudja: mert hibátlan. Mert ő van énfelettem.

-De végül megmenekült az is, mely kész gyalázat.
De az is én vagyok ,,nem kell hozzá" magyarázat.
Az út, mit fent megírtak: szabad kiválasztása
A testtnek, ami vagyok; saját magam bírája.

Utószóként még annyit: Nincs szebb, mint-e világon
kötelességünk tenni, és hinni, hogy a cél, mit
elértünk, maradandó pillére a világnak.
Nem tudja nélkülözni a nőt se, sem a férfit.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.