Holdak

1. Ezüst

a gyertya lobban: önmagába fullad
alél a láng örül hogy végre hunyhat
szúnyograj sír a tócsás rét felett
kemence nyár volt - gyorsan vége lett

a kint s a bent közt gyöngyös párafüggöny
most jó sötétben semmiben feküdnöm
igéz a Hold bámul rám szenvtelen
már szédülök a Föld forog velem

oly tág az égbolt mindjárt elnyel engem
vagy elszivárog nyílt tekintetemben
nincs köröttem semmi maradandó

kotyogva ring a félig süllyedt csónak
csillagpor hűl testemben nyugtatólag
örök vagyok - vagy minden halandó



2. Vörös

ma órjáshold van: ég a vérnarancs
a víz is véres tőle: rézveres
az éj túl csöndes megszökött a hang
a túlpart rozzant stégje most üres
mi máskor nagy tivornyák színhelye
alant cirkálnak kis riadt halak
de nincsen lárma - tán a dealerek
ma el sem jöttek és most nincs anyag
az égbolton mint megvonástünet
a fájdalmaktól lüktet egyre ég
a nagy vérző korong a víz felett
a táj kínok nevét tanulja még






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom, 2003.08.08