Évadzáró

Nem érted, mi történik körülötted,
Mint idegeneket, nézed a többieket.          
Lelkünk sebzett ettől a kortól,
S mint csodára, várunk, a jóra.

Lelkünk sebzett ettől a kortól,
Mérgező, gátroppantó csápjai
Család-sejtig hatolnak,
A vasbetont is péppé emésztik.
Úgy fojtanak bele közönyöd
Kényelmébe, hogy észre sem
Veszed a nyárfák könnyeit.

Minden másolódik és másolható.
Egyforma lesz, mi különbözni készült.
Céltábla leszel, ha nem idomulsz.

Lelkünk sebzett ettől a kortól,
Kormos hajnalokon vérzik a szó,
Az áhítat árnyai vadkanok elé
Vettetnek, s tűréshatárainkat

Lánctalpas farkasok vigyázzák.
Forró acélfalaikról levásik a líra.
Illegalitásba vonul Petőfi népe,
Túlélni tanul és mindent bevet,

A megmaradásért, jóllakatott
Vasárnapi gyönyörökért
Durva darócot ölt, álsághoz
Idomul, és ragyogó arcát titkon
Rojtosra marják szégyensavak

Ám ebből mit sem tanul, múltját
Szégyenpadra küldik. Lehiggadni
Aligha bírna benne a kétely:
Hová finomodhatna tovább gyönyörű
Lelke ebben a falanszterben,
Hol valaha régen kultúrát teremtett?!

Mely, persze, újra otthonunk lesz
Egykor, és egy-korú mindenekkel,
Igazságost játszó földiekkel,
S mosolyogva hallgató égiekkel…

De addig is, míg nem szabad látszani
Valahol, ölelni, lakni, hálni, halni kell,
Őszintébben élni, ha már nem lehet,
S tűrni e szelíd embertelenséget,

Mely betiltja az érzékenységet,
Kérdőre vonja a kételyt, s egónk
Napruhát öltve, kaján vigyorral
Táncol át sáros sáncaink felett.

A várakozás magányában a lélek
Majd újjáteremti a dalt, a verset,
S a pokol csaholó cerberusai
Akkor vonyítva menekülnek…

2009-01-04






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.