Üresség

Üres vagyok. Mást nem is érzek.
Ha ezt lehet érzésnek nevezni.
Állok egy maréknyi földön, és az álmaim sírva süllyednek el a mélységes semmiben.
Én is sírnék, de már régen nem tudok,
Hát nézem szemem végtelen színű íriszén.
Álmaim fecskék zuhanása, mely sebet vág bőrömön.
Hideg kékség, suhogás, tengernyi semmi, mely táncot jár egy névtelen érzelemmel,
Melyet szó nem fejez ki, csak egy fájdalmas sóhaj.
Mert ha már ezt érzed, akkor mást sosem.
Ez az Üresség.
Némán kiáltok, senkinek, a semmiről
Némán kiállok a semmiért.
Magamra öltöm bőröm, hogy takarjam a sebeket.
Felveszem álarcom, hogy azt higgyék, érzek még.
A fagyos szegycsontomra kopogom remegő kezemmel a pulzusom.
Hazugságom vakon nézem, nem akarom látni.
Ez egy olyan színház, ahol mindig egy darabot ad elő millió ember.
Azt hogy még élnek.
De már mind halottak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.