Sztrájk




Csak a csönd s a talpfák bús szaga libeg,
és a síneken az ázott fény fut ki a semminek.
Varjak imádkoznak, fagyott tiszta hangon
koppan ámenjük a magasban, a napharangon.
A város át-átneszez ide, mintha
félig idegen lenne sziréna, nyikorgó hinta,
vagy épp félig rokon: árva, zúzott testét
mesékkel ölelnék az érkező esték.
Egy munkás gubbaszt. A peronon árnya
zöld folt: szürke péntek ringó, zöld magánya,
fölötte a csönd és jó pörkölt illat kering,
míg az állomás magára húzza az éjszakát megint.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.