Az én kertem

Ti városi, félfamentes környezethez szokott
Kórós októberhiányban szenvedő tömegek.
Képzeljetek el egy hideg, barátságos kertet,
Hol büntetlen és boldogan csendháboríthattok!

Kvázi-reggel nem süt még a nap, nem is fog sokat.
Talpunk alól felszomorkodnak a száraz füvek,
Kölyökmacskák sütkéreznek a veteményesben,
Zöldparadicsomok és sok nemes gizgaz között.

Plotty-plotty: szilvák szottyadnak csendesen,
Erjedt illattal csalogatva eufórikus
Pillangók hadát, kik részegen repkednek tova,
S néha megülnek tétován egy gereblyenyélen.

Ha fújna a szél - mint ahogy nem teszi -, halkabban
Susognának a fák: a sok kalandvágyó levél
Felderítőútra indult, s mindent beterít.
Hát rajta! Essünk mindnyájan együtt az avarba!

Benn a házban hidegen libeg a birsalmaszag.
A kályhában tavalyi tobozok sikoltoznak,
Mint elkárhozott lelkek a Purgatóriumban,
S a víg háznép arca perverzen kipirul tőle.

Ti is, mocskosok, ti is itt ültök a tűz mellett,
Humanista házamnak melegében mindnyájan,
Az én székemen, az én októberemben, gazok!
El, ki innen, takarodjatok: ez az én kertem…







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.