A tél ölelése (Egy hajléktalan utolsó álma)


Reszkető szeretője
a télnek én vagyok,
belém karol
ma éjjel, velem tántorog,
hideg dérleheletével
pírt csókol arcomra,
földre fektet,
szorítása éget,
újság papír hírei
tapadnak tarkómra.
Behunyt szemmel
körbezáró szennyel
álmodom:
Lebegő testem
forró kádvizébe száll
gőzölgőn forr a bor
parázsló cigaretta vár,
egy nagy slukk,
egy korty: óriás, máris itt az éden,
azt hiszem boldog vagyok:
már egészen.
Kandalló tüzébe
szemem belebámul,
andalgó zene szól,
a tudatom kábul…
….De hírtelen hűl a víz,
kiborul a bor,
cigaretta csikk
a padlón maszatol,
reszketek,
de nem azért, mert fázom,
kitaszít magából
ez az édes álom,…
..Fölöttem valaki
nagykabátban térdel,
meztelen mellkasom üti,
mérsékelt hévvel,
..lebegek, testem már csak
lelkem ledobott ruhája,
a defiblirátor még hívogat,
…de mindhiába.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.