Két Havas Szonett

ELSŐ HÓ SZONETTJE
(2005)

Ma már nem árt, ha egy kis havazás
az udvar rőt zsebébe, kesztyűjébe,
zugáruként befészkeli magát
s fehér nagy szvetterként előcsörtet.

Magához idomítgat számos fényt
(fehérben, mint a tejpor, téli elit)
az ablak alatt dőzsölő kis vén...
elzötty' az úti feketés andezit.

Aléltan tengünk-lengünk éjen át,
hat óra, hát elváltozgat e téma,
nincs már, csak a snow-flake, ki átladáz'
a hetedhét ország minden útján ma.

Első hó, álmos barbakán, te prűd,
te kecses, kókadt November-etűd.


UTOLSÓ HÓ SZONETTJE
(2008)

Ma vénszagú már kinti lágy esése,
az öltönyébe lég jár és topáz,
röstelli, ha belészólnál a végbe,
zugáru most te vagy, ki elladáz'.

Pár éve szvetterében, tejporélet,
eldőzsöl kesztyű, udvar és manír,
a barbakánja meg van állva végleg,
a téma slideshow, hótt szarul, de ír.

Elit latyak. Dufartja tárva-nyitva,
átleng itt rajta több ezer nüánsz,
de csupa swing és plágium, halandzsa,
de menni kell. Csak száll, nem csörtet már.

Utolsó hó. Nadír-zenit, lehűlt.
Talán etűdnek épp, hogy még etűd.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.