Négy folyó

Vörös Istvánnak


1. Duna

Haragos csobogás,
sárszín görgeteg
lágy ölén hordja emlékek özönét.
Visz a víz.
Eredményeid sárhegyeit építi
a meanderek partvonalába
hogy még nagyobb kanyarokba
kényszerítsen utadon.
Lépteid a hullámokba gázolva
– a fizika törvényei ellenében –
próbálnak nyomot vésni
a meder kövei közé…
mely az egyedül hosszú éltű.
Folyékony élet, folyékony méreg,
szétárad a föld ereiben,
elviszi emlékedet
messze túl karnyújtásnyi határaidon.
Elviszi érintésedet, hogy tapintásoddal
elérd a legtávolabbi partokat.
Visz a víz, lehelete átható,
végtelen, rajta egyetlen kis hajó.


2. Vltava

Surrogó izgalom,
feszült rohanásban
láthatatlan alkotóelemek
járják végig testedet.
Új áramlat.
Hova tart a sok apró rész,
ha végcéljánál sem lesz boldogabb?
Mit ér küzdeni, hogy
szűk keresztmetszetű csöveken
áthajtsd magad, és mint barom
csak azért menetelj,
hogy másnak feszültséget adj?
Futunk, taszítva egymást,
annyira sem lassítva,
hogy a környezetünk vonzása
magához húzzon.
Egy irányba mind,
más út nincs.
Új áramlat, a villám, az átható.
Most sötét alagút, ahol semmi sem látható.


3. Seine

Futó mozdulat,
futó batárok,
futó századok.
Elragad.
Ferde sapka alól ferde szemmel néz
ki egy őshonos montmartre-i lakos
és eléd igazítja a napirendjét.
Kopott kövek, amelyeket azért járnak
mai botcsinálta hírességek,
hogy a fotósok sora közt
elvonuljanak a nagy ősök lábnyomain.
Körülöttük folyik az ezerarcú folyó,
ezer nyelven zajongó árja
és szétmossa a megmaradt negyedeket,
szétmarja az ősi fákat,
lemossa a város éleit,
és tompa jellegtelen halmazzá formálja.
Modern árvíz.
Kukák közt csak a tudat őrzi a múltat.
Elragad. Szaga ma is tömény, átható.
Minden más halott, vagy legalább fakó.

4. Spree

Folyt a nagy folyó
de elakadt minduntalan
– a gát bírta a nyomást évtizedekig.
Most ömleni kezd.
Új medrek, új irányok,
új partok, áldás, átok,
dicsőség várhat.
Gátak nyomását tűrve,
örvényeket elkerülve
halad a folyó.
Most visz téged is, ha hagyod
míg előtted be nem fagyott
és fogva nem áll a kis hajó.
Akkor hagyd el,
vagy ha újabb vizet látsz
hát válladon cipeld át
hogy tovább is társad legyen.
Mert a tavasz eljön,
és addigra meg kell járnod utad
hogy visszafelé vidáman
evezhess az illatos fák között.
Most folyni kezd a víz, hangja átható,
halálodig elkísér majd a négy folyó.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.