Repdesõ gondolatok a gondolatlanság szürke fényességében

Álmok vesznek körül, izzadtan-forogva,
kamionok dudálnak a túlvilág mögül,
szállítólevelek és üres üvegek között,
látom önmagam a hullámok mögött.
Én vagyok, vagy csak egy földműves?
Facsemeték alatt les felém a félelem.
Rendes vagyok, nem hazudok,
turbulencia által tagadok mindent mit itt kapok.
Reggelire ázott homok, befalok mindent mit szarok,
hisz a fakália mögött ásító hatalmak növesztik a paradicsomot,
én már megkaptam a parancsot: egyél és szarjál, kéziféket nyaljál,
s tavasszal, ha jő a könnybeburkolt unatkozás,
széttört ebédek romjain növök újból, s a találkozás nem maradhat el.
Szülő leszek én is, megvadult fétis,
monolitokba szökkent vajúdásként szenvedem világra a hízott kis görényeket,
amiként tették ezt velem annak időtlen térforgásában
önön gondolataim sajgó reklámblokkjai.
De a szünetekben rátalálok önmagamra,
ismeretlen helyeken, a váltakozó tündöklés intenzitása repít,
mint a feledés szürke hánykolódása,
a tértivevényes üledékelemzés morfiumos vígjátékában.
Még működik a légvédelmem,
bár már keresem a torzulásokká mumifikálódott álnok álmok
végbélnyílásokba szánkázott tragédiáját.
Deja-vu halmazok meteorológiai előrejelzéseként taposok a kockák gázpedáljába, ó Mester a hárfák és buszok manifesztációi között,
pedig itt a képernyő már eltörött és nem látni mást a prekoncepciók lávatengerében, mint a műsorszünetek halvány nevetésének idegborzoló szalonnasütését.
És a vágy már elhalkult, hisz ki olyan elvakult,
hogy velem együtt szálljon az uborkaültetvények spirális elvonatkoztatásait feltekerő, őrült villámlások kartácstüzét megszégyenítő pokolian híg bableves misztifikációiban.
De a vallások utat mutatnak, a sakktáblán nem lehet traktorral száguldani, de asszociálhatsz, az allegóriák pengő himnuszát még egy sofőr is hallhatja, ha nem jön újabb szállítmány a rádióhullámok agresszív pezsgőfürdőjéből.
Végy rózsaszín kabátot, hisz művész vagy, egyél órát, s cipőt,
győzd le, vedd le szemedről a realitás szürkehályogát,
itt minden ezen dől, vagy bukik.
A jelzőőrök forgalomirányítása hazudhat is, ha nem figyeled az atomi részecskék monoton táncát a koordináta rendszer villanyégőinek halvány motorzúgásában, elfelejtheted igazi lényed öngyújtópattintásait,
s a háttérben a gyalupadok tovább berregnek az összetört ébresztőórák körében sikoltó telefoncsörgésben.
Így hát légy önmagad, szeresd a villanylámpát, sa drótkerítések közt lapuló fekáliát ...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.