Az én városom


mint aki összerakja a holimjait,
mert azt hiszi, utazni fog ma
a remény a szétszóródott sok embert
várossá csomagolja-

te is itt vagy. vagyis amivé költözöl.
az első szinten nincs függöny
az ablakokra kilátás feszül
láthatod ahogy
odakint a kémények törzsein lombot ereszt a szmog
de nem bánod, hogy ide jöttél. nagyon szép hely.
különösen
ahogy a folyó a hegyekből a völgybe térdel-

aztán a másodikon a bútoraidra nézel
minél több széked van
annál kevesebbnek tűnik rajtuk az ember

és rájössz hogy a magány az még nem érzelem
és hogy nem kell az a nő a harmadikon
mert nincs kit
megcsalnod vele

aztán alszol.
és mint aki azt hiszi,
szerelme érkezik
és tévedésből
elé megy
hajnalban te sem keltésre ébredsz

aztán később, ahogy reggeli séta közben
a folyóból a vizet
a szél arcodba
veri ki-

már ezek sem emberek
csak a forgalom
cseppjei.

(most a parton a lépcsőn ülsz.
nézed,
hogy szennyvíz hova folyik és
délután temetésre mész.
ott majd bánat. gyász. és ahogy illik,
kereszt.

sírokkal alácsatornázott életek. )







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.