A hõs és a sötétség

Becsukom a szemem.
Belépek a fekete folyosóra.
Teszek egy lépést.
Még egyet.
El akarom érni a végén
a sötétségbe rejlő ajtót.
Lépegetek, lassan, bizonytalanul.
Megállok.
Nem, nem nyújtom ki a kezem a fal felé.
Itt nem is lehet olyat.
Még egyet lépek.
Megállok. Nem.
Nem tudom, hol vagyok.
Nem tudok lépni.
Nem merem kinyitni a szemem.
Nem nyújthatom ki a kezem,
mert ahogy hozzáérek
a fal megfogja a csuklóm
és magához ránt, és
dobálózni kezdenek velem a falak
soha nem jutok ki innen.
Nem tudok továbblépni.
Nem tudok megfordulni.
Nem tudok
Béna vagyok
Lélegezni se tudok
Nem tudok
Lélegezni se
meghalja
segíts!

Nem segítesz.
Hiába várok. Hiába reszketek.
Segíts!
Nem tudok kimenni innét egyedül.

Nem segítesz.
Mégsem tudsz mindent.
Nem tudod, hogy itt vagyok.
Nem tudok megfordulni.
Meg kell fordulnom.
Nem enged a sötétség
Meg kell
A szemem csukva
Oldalt fordulok negyed léptenként.
Nem emelem fel a talpam.
Igen. Kell. Meg kell.
Még egy kicsit fordulok.
El kell indulni.
Mindjárt. Menni fog.
Egy lépés. Még egy.
A sötétség bármikor
visszaránthat a vállamnál fogva.
Lépni kell.
Még egyet. Még egyet.
Ha neki megyek a falnak,
visszalök.
Kinyitom a szemem.
A folyosó végén derengés.
Elérek oda
Befordulok egy holdsütötte
folyosóra
A fordulás közben még várom,
hogy a sötétség visszaránt,
csak játék volt a kiengedés.
A folyosón lépkedek hangtalan.
Béna vagyok,
De kapok levegőt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.