Az én Virágvasárnapom

Ott álltam a tömegben virágok és pálmaágak özönében.
Szívem tele volt bizakodással és örömmel, ezen
a felejthetetlenül szép tavaszi napon. Sok kisgyerek
szaladgált és játszott, emberek ölelkeztek össze
önfeledt boldogságukban magukról elfelejtkezve.
Végre megláttam Őt, ahogy jött végig a téren egy
szelíd szamár hátán, fehér ruhában, egyszerűen.
Alig bírtam magammal, annyira csordultig tele
jött a lelkem határtalan boldogsággal, éreztem,
mennyire jó volna odaszaladni Hozzá, és meg-
érinteni a ruhája szegélyét, de jobban szerettem
volna még ennél is átölelni és jó erősen
megszorongatni, megsimogatni, érezni, a szíve
hogyan dobog a szívemmel egy ütemre,
és láttam, mások is pont ezt szeretnék, mindenkinek
kiáradt a lelke, hogy együtt ünnepelhessen
a többiekkel, de ekkor odatévedt a szemem
az egyik oszlophoz, ahol gúnyosan nevettek össze
a római katonák és a főpapok, szemük kegyetlen
hideg volt, nem is emberi. Újra átéltem a félelmet,
amit évtizedek óta megszoktam, a jeges szelet,
ahogy végigfut hátamon, és megbénítja testemet-
lelkemet, és akkor már tudtam teljesen
bizonyosan: haldokló Hazám számára minden
remény elveszett már nagyon régen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.