Ballada a fél karokról

Mikor megérkezett a benzinkútra,
hetykén fütyült a délutáni szél.
A testében táncolt a kámaszútra:
egyszerre volt hajlékony ón s acél.
A csípőjén egy vékony csík futott át,
s lábán ékszernek tűnt a kis topán,
ha bárki kapna tőle egy puszit, hát,
levágná érte fél karját, lazán.

Hogy éppen erre járt, talán véletlen.
S talán a véletlen nem létezik.
Az arcomat kezembe eltemettem,
hogy hátha többen is majd ezt teszik.
De nem. Tovább figyeltek és szemükben
már szaftos pornófilm volt műsoron,
fejük felett vibrált vágytól hevülten
a cím: Levágnám érte fél karom.

Szoláriumból jött nőstényoroszlán,
s mintha nem is lett volna rajta top.
Irigy szemekkel nézték és mogorván
férjük mellől az éhes asszonyok.
Anyósülésből átok száll: „Keresztre!
S legyen belőle hízó, nagy barom!”  
Csak egyikük hasonlóvá lehetne,
szólna: „Levágnám érte fél karom.”

A férfiak mind, mind feszengve nézték,
s a nő boldog, mert tárgynak lenni jó.
A slicc mögött elváltozott a vérkép,
s dalolt vidáman az erekció.
De végül egy merész krapek kimondta,
hogy ez már több, mint szimpla vonzalom:
„Ha egy ilyen nőnek főznék naponta,
tuti, levágnám érte fél karom.”


Ajánlás:

Királyfik! Kik ott álltatok e percben,
ne legyen karjaitokból halom,
és ne beszéljetek feltételesben,
mert én levágtam érte fél karom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mozgó Világ, 2007/10