Tedd vissza!

Az emlékek úgyis visszalopódznak
a szobád falai közé,
és üres mosoly kerül a falon
lógó kép helyére.
De ott lesz a nyár összes íze,
és az elmúlt szerelmeké.
Bármikor levehető,
behúzható az álmokba
és a párnád már nem is látszik,
csak a szíves ágynemű.

Anya-magzat kapcsolatok benned...
amikor pihensz,
ébrednek a gondolatok,
mindegyik apró rúgása
öröm a lelkednek.
Sosem tudnám elviselni,
hallani szádból,
hogy én öltem meg.
Hát, emlékezz, és higyj tovább!

Tedd vissza az összes
régen levett csókot,
és az órákat, perceket,
amik fontosabbá értek
árnyékomban,
és édesebbek lettek
a mának, vagy neked!

Tedd vissza a szerelem gyerekeket!
A szíves párnát, a kisállatot,
a képeslapot, és a rúzslenyomatot,
A hagynám-engedném neked-leveleket,
és a múzsádhoz írt szerelmes verseidet!

Úgyis minden kellemetlen
szavammal egy emlék lopódzik vissza
a végén nem férünk el
valakinek mennie kell...
a kitartóbb marad,
ahogy maradt az évek alatt...

Elfogynak lassan a gondolatok,
a szépek, a jók, a most-szilánkok,
és elfolynak szépen a szavak
amiket múltad ködébe vájok
elfogynak lassan a sorok.

Minden néma,
rám nem érő perccel
messzebb távolodom,
és te már nem érsz el
a földre csak testi vágyad nyom.

Talán lehet még..
szabad szellemeddel
hát, rugaszkodj el!
Minden cél a tiéd...

Csak én nem leszek többé,
vagy legalábbis nem neked,
a bosszantó, szorongó elvárás,
a csekély ideig tartó símogatás
alatt elalvó kedvesed.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.