BELSÕ FÁJDALOM
A szerelem most elhiszem, nem lehet más
Csakis direkt megszülető, belső viaskodás
Ahogy a gyermek is felordít, ha valami kell
A szív is belehal, ha az a valaki, annyira kell
Érzem, több mázsás súlyt képez a mellkason
Azt hiszi ezáltal majd magamat én, megadom
Hogy a fájdalom leterít a földre, ne tudjak járni
S inkább ordítsak, mint eddig önző szívvel vágyni
Arra a lányra ki, csak az álmaimban lehet enyém
Ki életemben elhittem, lehetne az a biztos remény
Most még több mázsás súlyt képez, hát a mellkason
Mennyivel egyszerűbb, ezt hazudom -győztél feladom-
De nem, hisz már nekem, csak még több terhet akaszt
S ezáltal, már pusztító, mennydörgő fájdalmat fakaszt
Ezt akarod hát, őszintén felordítom - annyira szeretlek-
De, tudd mindeközben fájdalommal a jelenben, temetlek
Nem vagy most velem, akkor is ez a válaszom a szívnek
De bolond ez, nem hisz már semmilyen, hazug hírnek
Mert mondom neki, Más az ki éppen a szemeit olvassa
Ajkára szüntelen, e büntetlen életben, csókját tapasztja
Figyeli érző hangjának, minden egyes csilingelő dallamát
Más az kinek jelenti, a boldogságának egyetlen Angyalát!
Hagyjál már kérlek szívem, ne kelljen ily ábrándot látnunk
Inkább csöndesen, engedd el a legszebb közös kis álmunk!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
