KELL MÉG A REMÉNY

Magam köré láthatatlan kört rajzolok
S az élet ellen, most egyedül harcolok
Bárki is jön s szemembe oly bátran, néz
Megláthatja a tündöklő gyűlöleti fényt


Gyűlölöm azt ki ma este mind boldog lehet
S ezért szenvednie neki semmit sem kellett
Gyűlölöm magam, mert semmi vagyok
S inkább a körben magamba roskadok


Mit ér a harc, hol folyton csak elém jönnek
S magukban mind szánalmasan röhögnek
-Ilyen egy elbukott angyalnak hitt ember
Ki még ennek a csalfa életnek sem kell-


Becsukom szemem, magam tova képzelem
Egy távoli magányosan sötét, kietlen jövőbe
Hol nem jöhet már senki a megrajzolt körbe
Magam maradok az őrülten fájó képzelgéssel
A magtagadott ezernyi, elutasított segítséggel


Mert azt hittem ki egyedül száll szembe a hittel
Az igazán erős, s lám épp a gyengeségem vitt el
Mert beletörődni kell a szerelem, édes bánatába
S megpihenni egy kicsi, egymagam megfáradva


Hogy holnap büszkén nézhessek ismét a Napba
S minden adandó alkalmon egy kicsikét kapva
Bátorítsam szívem, hogy ne féljen oly fázón egyedül
Mert mi ketten már nem maradunk szerelem nélkül!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.