még címtelen

Amikor más
Tőled rettegett
Én szemedbe
Nevettem, és
Most, hogy
Öregszem, nem
Rettegek, de
Félek, hogy
Egyszer Árnyékod
Engem is eltemet


Imát hiába mondanék
Nekem csak nemmel
Intenél,  elszöknél
Belőlem egy perc
Alatt, millió emléket
Nekem itt hagyva
Én mégis kezemet
Összekulcsolva
Reményem soha el
Nem engedem


Emlékszem azt mondta
Örökké olyan fiatal
Leszek, mint az éj,
Amikor kibontja fekete
Szövetét, és mindig
Mellettem marad, míg
A világ meg nem áll
De kőbe zárt Arcán
Csak az Idő mondja
El mi vár még reám


Miközben nézem
Magam is szoborrá
Dermedek, az
Évtizedek most
Lassú percként
Peregnek sebeimre
Árnyéka átfolyik
Lelkembe, mint
Múló csillag voltam
Emlékezetében






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.