Fülszöveg

testemből kiszakítom a verset
újraolvasom
s miután megállapítást nyer
hogy minden második sora (talán) használható  valamire
(s a későbbiekben miután ezeket a sorokat
gondosan-golyóstollal -jó vastagon- előre megfontolt
szándékkal
ÁTHUZIGÁLOM)
újraolvasom a sorok
a sorsok mögötti csendet

-talán még lehetne valamit kezdeni
a félretett magánhangzókkal -ott az asztalon
a csipketerítő alatt
(az a hosszú "Ó "egészen szimpatikusnak látszik
Ó
-talán így kellene kezdenem egy verset
az öregasszonyról
aki kint ül egy sámlin az udvaron
és üveges szemekkel bámulja a vasárnapi utcát
és miután elfárad a szeme
bemegy  szobába és
telesírja
az asztal tetején levő horgolt csipketerítőn
az ólomkristály vázát
: aztán ezt a kérdőjelet is lehetne használni még
mégpedig funkcionálisan
-mondjuk ha valami merészet akarnék végre
kérdőjellel kezdeném ezt a verset
s aztán követné még vagy tíz
az olvasó a kilencedik után már röhögne magában
"sejtem mit akarsz öregem!"
-s már várná a végén a felkiáltójelet
-holott én pesze legszíveseben
még a végét is megkérdőjelezném
(?)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Kölcsönkért alázat (Budapest, 2002)
Kiadó: Széphalom Könyvmûhely