A hûség örök hajnalán

Barangolhat Bibliáig
az időtlen emlékezet,
Ballaghat Betlehemig a lappangó gondolat,
sosem lesz megváltó
a sirályraj-sodorta virradat,
sem a rigót rügyező reggelek,
a lepkék lapozta lázas nappalok...

Egy mostoha Isten
lassú vérré mosta bennünk az estét,
az időt valaha, valakik elvesztették
pillantásaik patakpartjain.

Barangolhat Bibliáig
az időtlen emlékezet,
ha politika-sárrá mosta itt
századokon át a kéz a kezet.
Már csak kósza köszönések az utcán,
meg a könyveinkben kuporgó szökevény szavak.
Ezek maradtak, ezek maradtanak.

Hiába firenzézik fodrozva az Arno,
nekünk könnyű szél dunnázza
térképpé e tájat.
Zsigereinkben Trianon óta töpreng a türelem,
míg koszos talpak alatt tüntet a történelem.
Csoda-e hát, ha itt a máj
a mérgek mindennapos Mekkája,
s a tüdők nikotintemetők?!
Mellkasunkban az apró földrengések,
siratóénekek, szivárványélű kések,
a halál elégiája,
az elmúlás himnusza,
a magában dúdoló táj
levelenként elvérző ritmusa.

Minket nem méltányol a jelen,
de nyelvünk még él,
lélegzik, lüktet, eleven.

Barangolhat hát Bibliáig
az időtlen emlékezet,
csecsemőlábakon lépked előttünk a csend.

Nyelvünkben a hűség örök hajnala,
homlokunkon egy új évezred
hűsítő harmata,
szemünkben szedercsíra-csillagok,
tekintetünk Tejútat tündököltet,
és ragyog, ragyog, ragyog.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Lelet (, 2002)