Az éjember

Őt nem becézi senki..

Leül most a földre.
A legszebb szőnyegére,
S meggyújtva a gyertyát, belefog a mesébe:

Kint süvít a szél fáznak az ágak,
Vastag bunda takarója,
Hold körül a fehér pára.

Örök a sötétség?  valaki ellopta a napot.

Az éjember.
Egy éjjen úgy döntött - magának menyasszonyt rabol.

Még a csillagokat is lehozva néki az égről,
Szivárványkoszorút csináltatott,
Felvéve ő is a legszebb ruháját,
A drága hölgyhöz így szólt:

- Én éjjel élek, Te nappal ragyogsz.
Ha nem hozlak el ide, mi sosem találkozunk.
Tudom Te is szeretsz. Azt is, hogy nélküled megszűnnek a nappalok,
de mikor nem vagy velem, sötétségem is, csak egy szomorú átok.
Most  ennyit kérek – ne szólj, elég ha mosolyogsz.
Sose tűnj el! ígérd meg  - Te örökké ragyogsz.

Levetem a szép ruhámat,
Már a gyertya sem ég – elaludt..

Hozzád bújom, arcod két kezembe fogom.
Te nem szólsz, de én  most már tudom,
S amikor felnézek az égre – a Nap mosolyog..






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.