Azzal üss meg!

Hát mért' nem szólsz rám, idegen,
semmi-képű kemény isten,
hogy szavaimmal ne verjem,
mi alant van, nálunk, itt lenn!

Kinek ragyog apró szeme,
az én vagyok e porszemen,
egy láthatatlan bűntelen
s látod, pont ezzel vétkezem.

Lefoghatnád kezem s agyam,
oltva tüzem, ha fellobban,
szívem kínját sokszorozva
kerülhessek a pokolba,

hogy szenvedjek ártatlanul
s megtudjam végre, ki az úr
e világon és azon túl.
Azzal üss meg, mi lángra gyújt!

Elveszel mindent s mindenkit.
Épp ma ment el Szabó Magda.
Hogy' tudjalak úgy szeretni,
mintha mi sem történt volna?

Itt a Földön a szép nevünk
az értelem, mi égi bűn.
Ő nem élt észrevétlenül!
Helyette semmit adsz nekünk.

Felnézek rád s követelem,
úgy fojtsd belém lélegzetem,
ne oltsd őt szerető tüzem.
Mit kezdenék a semmivel!

2007. november 19.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.