Erdõ

Ez a váratlan villanófény,

üvegzápor, tűzbélű árnyék,

ez az erdő azt mondja: minden

ami szétesett, összeáll még.

Ami erőtlenül megadta

magát, visszabukott a földbe,

egyszerre feltör mindenünnen,

kavarogva és tündökölve.

A lakatlan, alakja vesztett

anyag vak odvát odahagyva

megindul, árad, újra testet

képzel egy lelkes pillanatban.

  

Ez az erdő azt mondja: semmi

nem vész el, ezt ismétli egyre.

Ami szétzüllött, újrakezdi,

egyetlen ízét sem feledve.

Vagy csak azt mondja ez az erdő,

amire szomjazik a szellem?

Hogy is vallhatna mérhetetlen

erejével az élet ellen?

  

Nem, az erdő azt mondja: semmi

fel nem támad ujjongva, minden

szétrothad odakinn, akár benn,

a húsunkban, a sejtjeinkben.

Lesz, ami volt, de ami lesz, nem

ugyanaz lesz, valami másba

megy át, van esély, meglehet, de

nem test szerint feltámadásra.

  

Ez az erdő azt mondja – semmit

nem mond, nem mondja azt se, ezt se.

Ez az erdő csak arra van, hogy

a balekokat hitegesse.

Ez az erdő – mit tudom én, mit?

Mondhatja ezt, mondhatja azt is.

  

Magába szív, kivet magából.

Egyszerre küld is meg maraszt is.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.