Kép

légypapírba ragadt délután,
múlt időben verdes hosszan,
emlékek hártyás szárnyai
megkötnek majd a ragacsban.

mozaikokra tört konyha:
fölsorolhatatlan részletek,
többes számban kalimpáló
mozdulat – fáradtan remeg.

mint időn ütött lyukak,
sok apró, fekete pörsenés
rugdalja elszántan a semmit,
végül minden elenyész.

elenyésznek a részletek,
a mozaikok is összetörnek,
fáradt szívünkben kitartóan
verdeső emlékek gyűlnek.

most is látom, ahogyan állsz
elmosódva, távoli időben
– sok színtelen kis pörsenés:
fölhólyagzott feledés egy képen.

és ott csüng még az égen a nap,
üres árnyékot vet a délután,
a hajad belelóg a nyárba,
kisimítom félszegen, sután.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.