Emlék

Régi korok tovatűnt maradéka,
Egy lépcsőházi esti panelséta
Egy lázas, örök, vaskorlátos este.
Fejem felett kialudt lámpa teste
Bólogat tompán, hidegen és vakon,
Emlékét hordva a sötét falakon.
S e sötét falak megfestik arcodat.
Emlékszik jól a harmadik emelet
Hányszor suttogtam liftjében nevedet,
Villanyszekrényének hányszor dőltem én,
Ha nem talált rád egy panelköltemény.
A földszinti léha nő már, mint rokon
Köszöntött az ötödik lépcsőfokon.
Érzem még. Keze meleg, tiszta bársony,
És rúzsa mindig ottmaradt a számon.
Mikor bement, a lágyan kattanó zár-
Hang nyugtatóbb volt minden altatónál.
Emlékszem hideg volt, kókadt lehelet
Vastagon szőtte át szemüvegemet,
S hallottam, ahogy mélyen a liftaknák
Tompán mormolják változások dalát.
Komoly, lépcsőházi létszemléletet
Ruházott rám a harmadik emelet.
Kívántam, hogy a lelakozott ajtó
Mögött bíbor-feketén felsóhajtó
Görcsös, kisimult, tépő, adó, kezek
Estére egymásba összeérjenek.
S eközben a fehérre meszelt falak
Tovább repedtek, rajzolva arcodat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Pannon Tükör, 11/ 3