(egyedül, állva)

Nádasdy Ádámnak  


Azonos töltésű részecskék
taszítják egymást
jövök rá tegnap a rejtélyre.
Pedig érzékenység együtt
élő s műcsokor
(szó és nyelv)  
mártva tejes bögre
langyos,
fülledve erózió,
másszor absztrakció üres terek közt  
(jelbeszéd) itt-ott pontok
szétbontatlan szerkezet
szétesve hanyagul.
Végül játékszerek szavai fűznék
egymást kergetve-lapulva bújva
apró golyószemekben.


S hogy miért is nem juthatott két hasonló részecske
közösnevezőre,
hogy mennyire más a szó mikor szájból
kapaszkodó nélkül veszítve
önmagát.
Szavak magabiztossága csak versben,
mikor szájból milyen idegen
mintha nem az,
(nem is az)
és a beírás akárcsak foltnyi aura-  
hiánnyal itatva,  
mozdulatokban védekezés félénkséggel
taszításban,
zárlatmosolyos mintha még akarna,
hiába szétpattannak azon nyomban
golyószemekből.  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.