csakúgy mint más

Ülök a kórházi ágyon, kissé kellemetlenül érzem magam
na nem is a problémám miatt
itt és most az emellett csekélység,
valahogy sose féltem a haláltól sem
(azaz egyetlenszer amikor nem én, egy idegen kéz
és különben sem fájt sehol)  
de amerre nézek jobbra balra mellettem párok
mindenki kedvesével
csak nekem nincs
kísérik minden léptüket, hoznak amire vágynak
vagy csak olvasnak mellettük  
újságot.
pedig én mondtam hogy ne, hogy nem kell értem
elleszek magam is
minek egy napot is feláldozni
mégis másra vágytam.
valahogy akartam is meg nem is, aztán mégse,
Ő persze úgy tett ahogy mondtam.

Az orvosnak már régóta volt valami a szemében amikor rám nézett.
ritkán ha vele folyosón,  
akkor is felém mintha valahogy másképp.
tekintetével a sok ember között is oda
ha nem akkor meg szándékosan máshová
volt hogy idegesen gorombán,
nem úgy mint mással.  
aztán mikor mégis megérkezett nekem is Ő  
néha ilyen is volt, az is már csak a végén
és már kint ettük a kifliket,
akkor is olyan furcsán nézett.
ma sem tudom megfejteni.
s amikor úgy esett csak ketten, egyszer  
ahogy ott kotorászott azt is miért
rákérdeztem, idegesen zavartan szólt.

Aztán a végén külön kellett bemenni
(persze én olyat sosem hogy boríték
ha rágondolok is süllyedek pedig mások így
ez valahogy olyan mint amikor nem tudok tapsolni)
de mégis… minden erőmet összeszedve meg tudtam tenni
úgy mintha nem várnám vissza a többit,
elfogadta csakúgy mint más. Fájt.

(csak később gondoltam rá talán ez is csak trükk így ajánlva helyben
az olyanoknak mint én
hátha…)


2007.05.28






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.