Az álmok hûlt helyén

Csak fel kéne kötni azt a
bizonyos alsóneműt,
mert merengésből megélni
jól, nem lehet e helyüt.

Legalábbis én vagyok így.
Pusztán remélt sorsomat
minduntalan felcserélni
nem csökkenti gondomat.

Milyen messze vagy te álom!
Fukar világot meg nem
szánod, hogy ne legyen távol,
mit örömnek nevez meg,

de csakis minden áron, mert
azt hiszem, úgy érdemes,
minden, mi van e világon
kerek legyen, szép kerek

és akkor én sem bánom,hogy
vannak zord hegyek, miket
meg nem mászol, mert képtelen,
nem sajátod. És minek?

A csúcsra jutni nem kell hegy,
ahhoz elég akarni,
meg fogod látni egyre megy,
mert ott akar maradni,

Ott fent és csakis ott fent, fent,
hogy lenézhessen másra,
mert bűvös erővel bir, ki
fent sokáig tanyázhaz.

Nem érdemes hát zavarnod!
Élek úgy, ahogy élek,
de úgy, ahogy Te akarod,
úgy nem élek, mert félek!

Félek az orom tetején,
hogy nem látom már soha:
Írok az álmok hűlt helyén,
ahol éppen Pátroha

adja oda mindenét, bár
sík vidéken terül el,
azért nekem ott van fent, a
csúcsok között. Ott tűnt el

az elérhetetlen álom.
Meg kell, hogy szabaduljak!
Amíg a Lent úgy sajnálom,
nem élek, csak a múltnak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.