1992 OKTÓBER

Krassó György emlékének

A Zsigmond utca, mint a kígyó
rejtve-fedve, a Pálffy térre
kúszik, mintha támadni indul
álcázott csapat elővédje,
felette a régóta vaksi
ablakok fordulnak magukba,
míg odalent álnév alatt
sunyítva oldalog az utca.
Nincs nótánk, a hangszálaink
másokéba beleszakadtak,
azóta már vége a dalnak,
és a lelkek mélyein
néma üvöltözés maradt csak;
indulónk is csak ez az ének,
látóterünk maga az ablak,
s amire tárulnia kéne
– a horizontból – szemfedél lett.
Arcunk a szürke kékdunára
nyomottan, mázsasúlyú bélyeg,
rajzolata hajózhatatlan,
mintha sziklazátony állna,
vízen járó kap rajta léket,
s újra visszaleng Budára
a régi nóta, onnan indult,
hatalmas dallamát az égre
még kionthatatlanul maradt vér
élő emberekből kiáltja






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 1993./10.