Domboldalon
Harmat lepte fűben, nyári hajnalon
Csak nézem, amint föléled a Nap
És fekszem csendben árva domboldalon
Arra várva, hogy megpillantsalak.
Körbenézek e tarka-barka tájon;
Lágy szellő érinti meg testemet.
Becsukom szemem, nem hagyom hogy fájjon
És képzeletben megérintelek.
Majd bárányfelhők suhannak az égen;
Számolom őket és a perceket.
Egy pillanatra érzem azt, mint régen:
Érzem, hogy soha nem felejtelek.
A messzi fák, a friss, bimbódzó ágak,
Répcemezők, s csicsergő madarak.
Nézem, amint a pillangók csak szállnak
És élvezem azt, ami még maradt.
Hallgatom, ahogyan visszhangzik a csend;
Hallgatom és csak egyre hangosabb.
Másoknak számít a béke és a rend,
Nekem Te vagy mindennél fontosabb.
Harmat lepte fűben, nyári hajnalon
Csak nézem, amint föléled a Nap
És fekszem csendben árva domboldalon
Arra várva, hogy megpillantsalak.
Körbenézek e tarka-barka tájon;
Lágy szellő érinti meg testemet.
Becsukom szemem, nem hagyom hogy fájjon
És képzeletben megérintelek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
