Gyerekvers

Két halvaszületett nővérem emlékére

1.

Két nő akartam lenni, hisz
háromszor szültek volna meg;
a belém szorult életekkel
férfiként végül a világra vájtak.
Már akkor láttam, a hasamba
fúrt kábel mint remeg,
hogy nyílt fel három bölcsőm
és két koporsóm, én,
az egyszerre Káin és Ábel.

2.

Ember: hús, nedv és ziháló
testüreg voltam, haszon és tény.
Szikéből virágzó remény, élet;
talán tiszta ösztönök tudata voltam.
Aztán mégis belém nőtt az érdek,
tudtam, hogy értek, és értettem,
hogy tudni vélek. Eszmét
és lilás ködöt inhaláltam, halált
csak a dolgok legvégén találtam.

3.

A bennem rekedt térnek kontúr,
a sötétségnek ében sejtje vagyok,
de minden vonalon túl összeérek.
Így ér magányhoz a magány, sorshoz
sors, testhez a test, magadon kívül
csak magadat szerethesd.
Átizzadt műtőket bízva feledtem
én, aki feledve bíztam,
mert erre találtak ki.

4.

Két nő akartam lenni, pár
téves változat…
Illékony voltam, fekete lé,
vékony halott szervekből
kiváltan. Sorsom így hozzám
idősebb magzatok mázáról tapad,
hogy magamat megtörténtté tettem;
Számból, mint a jelenre burjánzó
múlt, folyik az elapadt anyatej…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -