téli szépséghibák

szépséghibák
szédülnek a képre
mint rekedt szerelmespár
a parki padra,
valaki elvágta az időt
és varratok nélkül
forr össze minden
mint télen a csend
kézenfogva jön
tavasszal holtan távozik,
utolsó utáni vendég

mint a behúzott függöny
alszik olyankor az élet,
mi ébredünk
lomhán csenget a reggel
mint akinek
minden ettől függ
de mégsem meri teljesen
talán mert nincs keze
talán mert félig még halott
vagy mint ki zsebre akarná
gyűrni az univerzumot
de hiába,
egy kevés
folyton kifolyik

fák közt a szél mint
porlepte fogasok mögött
halkuló morzejelek,
valaki meghallja, megérzi
majd képzeletben
kiteríti a tájat
és szemét összehúzva
menni kezd





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mûhely, 2004