23.kép

rongyszőnyeg
a múlt színes
szálaiból szőtt út
vezet egyenest
a kemence félig
kialudt szájában
parázs rakok rá
ha más nem
magam őrizzem
otthonom padlásán
emlék hív létra
gakériám köhög
rekedten az ágy
nyikorog a padlás
száján fölbukom
a látvány sivár
poros tető
rácsán az idő
ki-be jár
potrohos
láda felnyitom
selyemmel bélelt
koporsó nagyapám
arcán föld
sovány könny csorog-
félek mint
mindig- mondom
de csontos árvasága
megköt a gondhoz
hogy oldjam
e poklot szelíden
simítom orcáját
kezét elfekszik
a béke hófehér
utolsó nehéz
sóhajom száll
végleg
bocsátom útjára
magamon át





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -