néha-nihil

azt hiszik, nyugton ülök
miközben szédülök
mert
a szer
(-elem) kábít
mentségem itt-ott sántít
s egyre csak ropom
kicsúszkáló talajokon
eszelős táncomat.

az élet marokkó-torony:
a gyufát kihúzom, tudom,
egyszer: s betemet mindenkit
de míg van kihez szegődni
s míg továbbállni van hova
- "dől a fa!" -
addig én röhögve
elfutok előle.
szökjünk meg!

lógjunk ki tótágast
hidakra, lóbálva
térdből a fejünk!
s ha esünk?
hát úgy esünk:
ez legyen életünk
legszebb csobbanása!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.