Sütő András drámáját elolvastam azóta. Nem is csak a Káin és Ábelt, de A szuzai mennyegzőt és az Álomkommandót is. Egy kötetben volt a három, még tavaly mentettem haza a buszmegállóból, ahova a városi könyvtár ürítette. 1992-es kiadású, szép könyv. Én 1993-ban kerültem a városba, úgy tűnik egyszerre járt le a szavatosságunk.
De azért elszomorodtam. Biztos nem gondolta volna 1992-ben, hogy 33 év múlva már leselejtezi az utókor.
Azért olvastam el mind a 3 drámát, mert már az első is jó volt. Igaz, én nem ki-, hanem inkább bekapcsolódásból olvasok. A hármat együtt olvasva meg jobban értettem, hogy miről szól az első, bibliai témájú dráma. Gondolati dráma, hatalomhoz való viszonyulásról, h meddig mehet el az ember engedelmességben az életért, a jóság és az engedelmesség problémája többek között.
Sütő drámájában a gyilkossághoz az vezet, h a Mindenható úr a hírhedt ábrahámi próbatétel elé állítja Ábelt, h azt áldozza fel neki, akit a legjobban szeret, a feleségét és Káin ezt akadályozza meg. Sajnos nem írtam le rögtön a gondolataimat róla, így most csak ennyi telik tőlem. Viszont mindenképp becsületes, gondolatilag igényes, morális kérdéseket felvető darab, amiről beszélgetni lehetne.
Ami még megmaradt belőle, az a Sütő-darabok nemessége. Nem tudok erre jobb szót. És mivel mindegyik előtt ott volt a beköszöntő, amit a szerző a bemutató elé írt (az Álomkommandóé Gyulán volt, mert Erdélyben nem lehetett), mert az is benne volt, hogy SA számára a közönséggel való párbeszéd volt a lényeg, s hogy ezek a darabok tömegeket vonzottak hajdan, csak eltűnődtem megint, h elvileg nincs hanyatlás, csak a héten 3 cikkben olvastam, h a gyerekek nem butábbak, mint régen, de hol vannak most ezek az értő emberek, akik szívükkel felfogják és nem azzal intézik el, ami elgondolkodtatna, h hülyeség. |
