NAPLÓK: szancsopanza Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 04:07 Összes olvasás: 8411| 13. | [tulajdonos]: . | 2012-09-05 14:04 | Hiányzol.
Lefekszem az ágyra, becsukom a szemem, és megpróbálok nem Rád gondolni.
Csönd van, mégis hallom a hangod a fejemben.
A telefonom után nyúlok, hogy zajt csapjon…keresgélek és megakad a szemem a számunkon. Gondolkodás nélkül elindítom. Visszafekszem magam mellé téve a telefont.
Kimennek a fejemből a gondolatok csak a zenét hallom. Próbálok a szövegére figyelni. Próbálom nem megérteni. Próbálom nem hozzád kapcsolni.
De muszáj, hogy végigjátssza a dallamot, hogy kiváltsa ezt a rohadt érzést belőlem. Mert kell, ez a fájós érzés kell ez a jó szenvedés, a hiányod érzete, a kezedé, az illatodé, az egész lényedé. Mert kell, hogy emlékezzek a mosolyodra, a szavaidra, és mindenre amit nekem mondtál, vagy csak gondoltál rólam. Minden kell belőled még az is, amit nem adnál.
Talán a mi szeretetünk ilyen önző és kegyetlen, hogy felfalja a másikat, és nem tud egyedül élni. Nem is tud saját létezéséről.
Én csak ezt érzem már: egyedül nem megy.
Nekem, aki a kötöttségeket soha nem bírtam, aki soha nem szeretett igazán, aki soha nem engedte, hogy valahova is tartozzon, most Én tehozzád szeretnék tartozni. Úgy igazán. Megjátszás nélkül.
Te törtél meg minden határt, te és az önző természeted, ami annyira hasonlít az enyémhez.
A másik felem lennél? Nem tudom. Talán.
Én csak azt tudom, hogy itt az ágyban fekve hiányzik a dallam, ahogy véget ér.
Hiányzik az érzés, ami veled élt.
Hiányzik a beszéd és a nevetés.
Hiányzol…. és kell, hogy ezt Te megértsd.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
