NAPLÓK: november rain Legutóbbi olvasó: 2025-04-12 04:27 Összes olvasás: 37308| 223. | [tulajdonos]: EUGENIO MONTALE | 2015-01-17 16:39 | Minthogy az élet szökik...
(Poiché la vita fugge)
Minthogy az élet szökik,
és aki visza akarná terelni,
az az õs gombolyagba gombolyodik,
hová is rejtõzhetnénk, ha megkísérelnénk,
kezdetlegesen vagy még úgyabban túlélni
a tárgyakat, amelyeket
magunk romlatlan részének véltünk?
Volt egyszer egy kicsinyke könyvestáska,
együtt utazott Cliziával, s benne
az Egyházatyák, kétes hírû költõk, s talán
képes lenne úszva fennmaradni
a tajtékzó víz színén,
ha már a vízözön mindent elborít.
Belõlem semmi, legalább belõled
egy morzsácska gyõzze le a feledést.
Magamról? Csak annyi a remény, hogy eltûnt
a látható s az idõ, mely megadta
kétes bizonyítékát e szónak: Van
(nagybetûvel, ez az egyetlen szótagja
nyelvünknek, mely lehetségessé teszi
vagy feltételezhetõvé a létezést).
Aztán (gyakorta hordtál
sötét szemüveget, majd el is hagytad
egészen, akárcsak John Donne a bolháit).
Készülj a nagy ugrásra.
Egykori boldogságunk - egy óra, egy perc
- ki tudja? - vajon megsemmisíthetõ?
Van, hogy minden újrakezdõdik, mondják,
ugyanúgy mint egy másolat, de nem hiszem,
még jókívánságként sem. Elhitted-e
tán te is? Ám Cumae-ban sincs olyan Szibilla,
aki tudná. S ha lenne is, senki nem
annyira ostoba, hogy hallgatna rá.
Van valami: megrenget,
felforgat és szétrombol. Valamit elvesztett,
aki az Ellenség elõtt nem hódol.
Sajnos, mi szerencsétlen emberek úgy vagyunk,
mint fogoly madár szabadok röptéhez.
Bûneink bûnhõdnek seprûk nyelével
Csak statiszták vagyunk, színházi zsargonban:
utilitás.
E ponton a költõ
sutba dobta a lúdtollat, amellyel
megírta Európa elrablását,
s a tükörbe nézett. Õ volt az.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
