leállósáv: fészbukpoémák

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2025-04-12 04:30 Összes olvasás: 28839

420.	[tulajdonos]: fészbukpoémák	2022-02-09 23:36
287 pásztorének keressük tovább, hogy legyen végre egy szükségtelenül széteső napunk. egy állomás. kitérők nélküli sínekkel, és a töltésoldalon történjen meg minden mi megtörténhet egy töltésoldalon. virágok is persze. feltépett, kevés látszattal az átáramló égbolt, míg a tűző napon lassan összeégnek, eggyé olvadnak az elhagyott napok. magát fürkésző darázs. egy bokor mögött dobásra készen kavics. nem tudni miért és hogyan, de te láttad, hogy én én vagyok, és én figyellek most is, kicsit elkésve az egyre sűrűsödő nincsek tarlóin, reménykedve hogy meg- találom még ahol fénybe zártalak, mert nem múlhat el úgy, hogy sosem volt igaz, csak beszéltünk róla, bár most is hallgatok. 211210 288 a zuhanás dialektikája a pillanat önmagába zsugorította a távolságot szűk tudatrepedések keletkeznek a leszakadó mélységben és bennük a rémület hogy minden ezután következő lépés előtt remegni fog mert beleégett bármelyikük lehet az utolsó ott ahol vagy ott ott kell elviselned a világot ha kiírtad belőle magad akkor is nem lehetnek álmaid róla nem és nem lehetnek képzelgéseid sem egy általad jobbnak hitt világ a valaha volt és a valamikor valahol majd lehetséges létezéséről persze fikarcnyit sem számít ha mégis van ha mást hallasz ki – ha van egy kis szerencséd és eléldegélsz még addig – a friss tavaszi levelek suhogásából a virágok színváltásaiból a permetező esőben a madarak – főleg kedvenceid a rigók – se hozzanak zavarba amikor – talán – még pár másodpercre úgy érzed gyönyörű az élet múltja jelene és bizakodva látod majd benne a jövőjét is hihetetlen mekkora és mennyire giccses baromságot tudok leírni pár másodperces elernyedés után csapdát állítok a fénynek és rettegve figyelem ahogy pórusaim beleszürkülnek a ki tudja honnan és ki tudja hova szivárgó öröklétbe * ismeretlen voltál és maradsz maradék magad előtt is csak látogató az egyre mélyülő csendben pedig tudod hogy mindent lehetne másképp és jobban talán tudtad is mondom most csakhát hited próbálgatni nem volt elég merszed mestereidben sem hittél ha voltak is vonzó elképzeléseik zavaros tükörképeket raktároztál el róluk amikben annyi igaz sem volt hogy egyetlen arccá zülljenek benned ami talán te lehettél volna ha hagyod elsodortatni magad igazságkereső tévelygéseikben 2011228 289 a tágulás keresztmetszetében elgondolkodtam – így ünnepek után különösen veszélyes mert tulajdonképpen nincs is min – ilyenkor általában csak elmélázgatok ezen-azon „a mi lett volna ha” a kedvenceim amikben csak a fantáziát kell megbillenteni és visz-sodor a semmiből a semmi felé közbeeső semmi csak arra ügyel hogy észrevétlen maradjon nehogy a nagy rohanásban egy logikai csapdán átbucskázva beleragadjon ismét a valóságba tudod – hogyne tudnád számtalanszor felidéztük magunkban a valószerűtlent csakis azért hogy megismerjük a valóságot – amikor még mesebeli kert volt a kertünk a mindent beborító óriás fűzfával ami alatt elpusztult minden amit dédelgetni lehetett volna hogy mesebelivé varázsoljuk színeinkkel a kopár homok folyamatos hervadásait elgondolkodtam kósza egymásba nyíló valóságokat látok most is amikbe ugyan már rég beletörődtem ahogy beletörődtem abba is hogy tavaly a kertemben nem voltak madarak bogarak sem se légy se szúnyog egy vakond túrt csak mint most is feladva téli álmát elindult megkeresni az egyetlen talán még szaporódóképes gilisztát hogy beletágítsa őt is magával együtt a semmibe elgondolkodom színtiszta hülyeségekről írok amikbe úgy teszem bele a világról formálódó képeimet mintha a kertemen kívül is látnék olyasmit amikben pontosan úgy képződnek le énjeim a körülöttem lévő világban mintha már nem is tartoznának hozzám 220107 290 kreatív visszavonulás elnyomom az írásvágyat bármilyen irányból jönnek a gondolataim üresfejű pozőr vagyok bennük aki csak a teret foglalja el a befejezettség elől nyomokban sem ad lehetőséget hogy ott hasznosítsam őket ahol fenyegetve érzem az elveimet – amennyiben elvnek lehet nevezni az évek során felgyülemlett idézethalmazaimat (nem tudja elengedni azt amit már rég elengedett) – az agyműködés egyre tompul szakadozott láncokban itt-ott saját érzésekkel mondhatnám mint aki kiüldözni szeretne mindenkit saját hazájából de nem tud kitérni a párhuzamos pengefalak önzése elől 220113 291 csonkolt képzavar talán mennék is mint aki már összecsomagolt magának ezt-azt ami ugyan mind visszamarad de maradjon közöm hozzá szénázó szolgaközöny boglyába rakott betűk halmaza mutatja néhol hogy ez meg az milyen de véletlen üres játéka mind ki minek látja roskatag időmarta törmelék mind egy szálig az belül penészes kevés szóval is leírható teljes rothadás pernye szélnek ha van még benne némi éghető 220115 292 befejezhetetlenül nem hiszem el sőt abban is kételkedem hogy léteztél-e számomra valaha bár folyamatosan képződnek még körülöttem létezésedre utaló jelek mint ez az írás is ahogy ügyetlen valóságforgatással megpróbálja a lehetetlent beidézni azt a mozdulatot ami soha nem létezett de még mindig beleborzongok amikor egy-egy valakiről valahol leszakadó sóhaj felidézi ezt a pillanatot amiben nem történt semmi csak a végtelen csodáját bámultuk egymáson keresztül amiben ha történt is valmi mi ketten már soha nem fogjuk megtudni hogy mi volt az és hova lett és hiába fésüljük át valóságainkat mind olyanná válik benne mint agy csillogó hegyi patak medréből kiemelt kavics 220118 293 nem nem próbálkoztál delíriumot csempészni magadba és csak annyira voltál nyitott hogy kilátszódjanak sejtéseid Istenről hazáról és minden másról amivel szerettél volna megismerkedni hogy elhiggyék sejtéseid végtelenített valószínűségeiből a maguk kilátszó részét nélküled is 220123 294 visszafordult már nem tudom miről beszélgettünk de az hogy visszanéztél jelentett valamit többet talán mint amiről szó volt különben is a szavak mostanában elfordulnak tőlem többnyire van értelmük persze de számomra nincs jelentősége a megértésüknek néha órákig bámulok egy-egy szót elveszett gondolatot keresek benne és úgy érzem hogy ő is arra törekszik amire én mindkettőnk felismerésére ó is biztosan tudja hogy valamikor az enyém volt hogy szinte mindenem benne van most mégis csak bámuljuk egymást mint két idegen és a szó lassan – jelentőségével együtt – úgy sétál ki belőlem mintha soha nem találkoztunk volna és vonszolja magával azt az érzést is ami valamikor valahol összekötött bennünket 220124 294 rágódom nem éppen versbe illő szó dehát már rég meghatároztam magamban hogy poémákat írok amibe minden beleférhet még az is hogy leírom két héten belül kétszer estem el a talpam alatt bizonytalanul mozgó lépcsőkön sérülékenységem biztos tudatában sem vádolom őket szándékossággal tudomásul kell vennem amit illik tudomásul venni a jelzéseikből hogy ne akarjak ketrecharcos lenni (ócska poén de így kizsigerelve nem is törekszem jobbra) viszont sikerült kikapnom két nagyszerű embert illetve embercsoportot akik miatt mégis jóérzéssel zárult a kurva sajgósra sikeredett nap szerettem volna meghálálni valamivel hogy emberséges hangon szakszerűen láttak el (tanácsokkal is) volt nálam pénz (és bennem elhatározás hogy akár vasraverve két rendőr között bebicegek tettemért a börtönbe) dehát a törvény kötelezné őket is a velemjövésre törvény!!?? olyan emberek hozzák (kapukkal együtt) akiket ha tehetném naponta kétszeri lábtörésre köteleznék orvosi ellátás nélkül 220126 295 megválaszolhatatlan kérdések ____190219 Dokk-on lévő enyhén módosított báltozata lehetséges hogy minden út ugyanazt az árulást viszi magával fekete szöveteit a tömérdek hazugságnak értelmezhetetlen gőgnek múltat szivárogtató szemforgatást a mából a jövő koldusainak lehetséges hogy az út ha hídban folytatódik üressé simul a túlpartra érve hogy a hídfők torkolattüze sötétséget leplez hogy az eszmerendszerek ázott-kiszáradt újságpapírra halmozott partszakaszain sosem volt és soha nem is lesz nyoma megbékélésnek lehetséges hogy a felszaggatott csend csak egy üres fal teles tele lefestett ráfestett lefestett nyomokkal amiből csak az üresség látszódik a ki nem mondott szavak üressége amit önzéseink tettek értelmezhetetlenné az hogy te én vagyok és te akár én is lehetnél fel sem merülhet 220129 296 a tágulás végtelenségében a szíveslátást nehezen viselem főleg ott ahol már belépéskor éreztetik velem hogy itt az Isten is jelen van nem vagyok ateista de a hitem kizárólag abból áll hogy az Isten mindenhol és minden időben egyszerre van jelen független a mi anyagi világunktól annak ellenére hogy kizárólag benne létezünk benne létezik az az orkánszerű szél is ami éppen most dübörögteti a háztetőnket és benne van a ház talapzatában is és látja a jövő a lánctalpai alatt a porladást Istenben feloldott spirituális lényegünk megpróbál majd újra összeállni anyagi lényegünkkel hogy visszakerülhessünk a reménytekenül reménytelen örökkévalóság hitvilágába 220130 297 analóg hogy érzed magad mostanában kérdezi egy rég látott ismerős nem szoktam az ilyen kérdések válaszain rágódni akkor sem ha én teszem fel magamnak – mint most is – többnyire megköszönöm az érdeklődést és mellébeszélek a valóságnak mint egy gyakorló politikus rozoga kerítéseket látok magam előtt amiket meg kellene kerülnöm de még abban sem vagyok biztos hogy léteznek abban meg végképp nem hogy ha átjutok rajtuk eljutok vele valahova ilyenkor jó ha van a kezemügyében valami jó tömény ami pillanatok alatt képes leradírozni az őszinte válaszokat és ki tudom mondani a meglehetősen homályos foszlányokra támaszkodva a jó öreg szösszenetet ahogy látod szarul bár közel sem annyira amennyire szeretnéd hogy láss 220131 298 készenlét tulajdonképpen nincs is igazi tél február közepénél tartunk de már tavaszi melegével süt a nap egy hét telt el a negyedik oltás után lábamban még a göröngyös oda-vissza út bizonytalanságával kimentem a kertbe sétálni a kert őszi rongyainak látványától alig leküzdhető halálvágy pedig tudom hogy a rettenetes gazcsomók („méhlegelő” bazdmeg!) alatt már ott vannak teljes készültségben a gumósok felszínre bújt hajtásai és szépek egyre szebbek lesznek nemsokára a rothadó gazcsomókat díszítő virágok a ház sarkánál hideg szél csap meg visszahúzódok a napsütötte falhoz innen kilátok a kocsiútra forgalom alig mégis nehéznek érzem a beszívott levegőt feleségem kijön kabátfélét terít a vállamra lépéseim tudatosodnak és egyre nehezebbek lesznek olyan érzésem van mintha távolodnék magamtól nézzük egymást és elfogadom a hallgatást 220209

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!