NAPLÓK: Nyakas Legutóbbi olvasó: 2026-06-12 23:50 Összes olvasás: 6581| 23. | [tulajdonos]: Porba firkált versek | 2025-09-24 15:48 |
A HATOSON
A Moszkva téren egy indításra váró 6-os villamos középső kocsijának egyik végében álltam. A szerelvény felé még igyekeztek néhányan, ki lassabban, ki gyorsabban. Láttam, hogy felém is szaporázza egy régi ismerősöm. Hosszan megszívta a cigarettáját, cipőjével eltaposta az eldobott csikket, és felugrott a peronra, mert már csukódott is a kocsi ajtaja.
— Szevasz! — köszöntem neki, de rögtön megbántam. Rájöttem, hogy nem is az ismerősöm, csak nagyon hasonlít rá. Összetévesztettem őket.
Viszonozta a köszönésemet. Azt hittem, ez csupán egy udvarias gesztus, de ő mellém állt.
— De jó, hogy látlak. Már keresni akartalak. — folytatta rögtön a köszönés után, és megkapaszkodott egy fogantyúban, mert a villamos már a Széna tér felé zötyögött a váltókon.
— Azért van a villamos, hogy valahol találkozzanak a haverok — vigyorgott rám kedélyesen.
A megdöbbenéstől szóhoz sem jutottam, elkerekedett szemmel nézhettem rá, de nem zavartatta magát, belevágott a közepébe:
— Látod, most a hatossal utazom, mert nem járok haza az Ostrom utcába. Tudod, nem vagyunk együtt az Évával. Kirúgott. Persze igaza volt. Ismersz, milyen szemét vagyok. Volt egy kis kaland, ő meg rájött. Tagadtam persze, tagadtam, de kirúgott. Meg hát sok volt a pia is. Most aztán a válóper. Nem tudsz egy jó ügyvédet? Mit csináljak? Visszaköltöztem a Faterékhoz. Mint a régi szép legényidőkben. Az Évával meg huzakodunk a lakáson. Képzelheted anyámat! Hát nem boldog. Ha csak meglát rágja az életem, milyen marha vagyok, mert az Éva legalább kordában tartott. Megjöhetne már az eszem. Meg ilyenek. Tudod, szereti az Évát. Pedig hát anyós. Fiús anyósban ritka az ilyen. Szóval egy pokol. Gondolhatod. Az Éva! Az meg látni sem akar.
Zavarban voltam, szégyelltem magam. Mi vagyok én? Kukkoló. Közbe akartam szólni, de ömlött belőle a mondanivaló. Kezét a vállamra tette, és témát váltott:
— Te figyuzz! Kéne egy jó állás. A meló helyemen fasírtban vagyok azzal a hülye főnökömmel. Ismered a mondást? Főnökben ritka az okos.
Elnevette magát.
— Szóval összejöttünk, jót ordibáltunk egymással. Kellene valami új meló. Valami izgő-mozgó. Nem bírok megülni a seggemen. Anyagbeszerző. Furikázás. Nem tudsz valamit? Az a ciki, hogy épp nincs jogsim. Begyűjtötték. Tudod a pia. Így aztán maradt a hatos villamos.
„Kinek a gatyája selyem,
Az utazzon KLM-en.
Kinek a gatyája klott,
Az repüljön Aeroflot”
— dúdolta egy ismert dallamra a fülembe, persze hamisan, közben barátságosan mellbe pöccintett. — Most aztán a jogsim után is kaparhatok. Szóval összejött. Na meg itt az Éva is…
A villamos nagyot döccenve állt meg a Mechwart térnél. Kihasználtam, hogy hosszabb lélegzetet vett.
— Te bocsi! — ragadtam magamhoz a szót. — Igaz, hogy amikor felszálltál, köszöntem neked, de nem ismerjük egymást. Piszkosul hasonlítasz valakire. Ne haragudj, de hát nem ismerjük egymást.
— Az nem lehet! — szakított félbe ellentmondást nem tűrve. — Ha te köszöntél, én meg visszaköszöntem, akkor tutira találkoztunk már valahol. Akkor valahonnan tutira ismerjük egymást.
Egy pillanatig gondolkodott és kivágta:
— Figyuzz! Biztos a suliból. Hová jártál? Én Angyalföldön fárasztottam a tanerőt.
— Nem, ott biztos nem, de talán az egyetemről… — mondtam kicsit kétségbeesetten.
Szinte felnyerített.
— Egyetemről? Hát úgy nézek én ki, mint aki egyetemre járt. — Persze! Vertem a kaput, mint Frédi a flinsztonban, hogy „Vilmaaa, engedj beee!” Na ne hülyéskedj!
Töprengett egy kicsit.
— Te, figyu! Nem melóztál te véletlenül Újpesten?
— De — csúszott ki a számon. — a Chinoinban. Egy hónapig. Egyszer szakmai gyakorlaton, de rég volt.
— Na látod! Tudtam én, hogy ismerjük egymást. Biztos arrafelé találkoztunk. Villamoson. Kocsmában. Sörözés. Focimeccsen. Szotyola. Hajrá Újpest!
— Figyuuuzz! Biztos, hogy ott találkoztunk valahol.
Talán a nyakamba is ugrik, ha nem áll meg a villamos a Margit-hídnál. Én már az ajtó kilincsét fogtam.
— Te! Szia. Le kell szállnom. Sietek. Várnak.
— Szevasz! — lapogatta még meg a hátamat — Jó, hogy találkoztunk. Dumáltunk egy kicsit.
Még utánam kiáltott:
— Kár, hogy sietsz. Megihattunk volna valamit.
Visszaintettem neki. A villamos már a Margitsziget felé robogott a hídon.
Így tettem szert egy régi barátra, akit azóta sem láttam. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
