NAPLÓK: Nagy Zoárd mesél Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 04:13 Összes olvasás: 8809| 30. | [tulajdonos]: Fekete Kandúr | 2019-02-25 18:16 | Fekete Kandúr
Hiszek a mesékben. Hiszek abban, hogy a mese fontos nevelőeszköz, több értelemben is. Egyrészt erkölcsi alapvetéseket továbbít a befogadó felé, olyan formában, olyan példázatok által, amire a gyermeki agy a maga egyszerű tisztaságában leginkább fogékony. Másrészt elhiteti a gyermekkel, hogy létezik/létezhet egy tisztább, szebb világ, mint amit közvetlenül maga körül érzékel, és ez a hit alapvető fontosságú lehet a döntés meghozatalakor, vajon a gyermek akarja-e valaha is megélni a felnőtté válást!
Jómagam is mesék közt nőttem fel, mindennapos ajándék volt ez szüleimtől, nagyszüleimtől.
Ha Mama megkérdezte, mit meséljen, nem csupán azért kértem legtöbbször Grimm „A két testvérét”, mert nagy élvezetet leltem a több-sodratú meseszövésben, hanem azért is, mert messze a leghosszabb mese volt, amit ismertem, és dolgozott bennem egy érzés, aminek csak később tudtam nevet adni: „…hogy ott legyél”.
Így aztán, amikor a gyerekeink megszülettek, nekik is járt a mese. Végig is gázoltunk a magyar- és a világirodalom mesekötetein, hogy aztán az idő előrehaladtával eljussunk Micimackótól a Kis Hercegen át Narniáig, majd tovább, Dömdödömhöz, aztán a Babóhoz, végig a Végtelen történeten, el egész a Marsbéli Krónikákig. Aztán rájöttem, a gyerekek azokat a történeteket élvezték a legjobban, amibe bele tudták képzelni magukat, és innen már csak egy aprócska lépés volt a felismerés, hogy olyan mesék kellenek, amiknek ők lehetnek a főszereplői. Megszületett hát a Fekete Kandúr, aki bensőséges jó barátja volt az Egércsaládnak –Egérpapa régi ismerőse- és mint ilyen, állandó vendég, aki esténként végigpergette a nap eseményeit, buzgón ecsetelve Egérkislány és Egérfiú aktuális cselekedeteit vagy nemcselekedeteit, kitérve időnként Egérmama és Egérpapa elszomorodására, amit a huncut egér csemeték aznapi kópéságai okoztak.
Évekig járt hozzánk Fekete Kandúr. Fel se kellett tenni a kérdést, mit meséljek, mert nekem akkorra már csak egy választásom lehetett, ha mese, akkor csak is ő.
Aztán a gyerekek megnőttek, a gyerekszobákból saját birodalom lett, és az ajtók estére becsukódtak. Már saját maguknak mesélték a meséiket, már saját maguknak építették az álomvilágot.
Mostanra, mikor már nem csak meg-, de fel- is nőttek, az emlék megnemesült, és időről időre felvetik, mesélnék nekik megint a Fekete Kandúrról. De ők ugyanúgy tudják, mint én, az a kuckós melegség már soha nem lehet ott újra közöttünk, és csak azt tudom remélni, egyszer majd ők is felépítik a saját egércsaládjukat, hogy legyen kihez ellátogatnia a Fekete Kandúrnak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
